2022.09.27., kedd - Adalbert
Zalaegerszeg: 13o - 13o
Az ország 19 megyéjében

28 éves motoros ütközött személyautóval Keszthelyen

Kovács Tamara, 2022. augusztus 07. - 19:31
28 éves motoros ütközött személyautóval Keszthelyen
A baleset következtében a motoros könnyebben sérült

A 28 éves szentgyörgyvári férfi tegnap, augusztus 6-án 20 óra 20 perc körül egy motorkerékpárral közlekedett Keszthelyen. A Nagyfény sor 25-ös szám előtti szakaszhoz érve egy jobbra ívelő kanyarban áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd érintőlegesen neki ütközött a szemből érkező 38 éves nő által vezetett személyautónak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, három könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai rendőrök négy főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt - írta a police.hu.