2023.12.04., hétfő - Barbara, Borbála
Zalaegerszeg: -5o - -5o
Az ország 19 megyéjében

Változtatott az MVM a feltöltőkártyás ügyfelek áramelszámolásán

frisshirek.hu | 2022. augusztus 11. - 18:30
Változtatott az MVM a feltöltőkártyás ügyfelek áramelszámolásán
Fellégezhetnek az MVM feltöltőkártyás ügyfelei, akik az elmúlt hetekben azt tapasztalták, hogy az áramszolgáltató bonyolult, napi fogyasztást alapul vevő elszámolási rendszere miatt kevesebb áramot tudtak előre megvenni ugyanannyi pénzből, mint a rezsicsökkentés-csökkentés előtt, pedig még el sem érték a fogyasztási küszöböt. Az MVM ugyanis a honlapján közölte: áttér egy új, éves alapú elszámolási metódusra, a rosszul járt ügyfeleket pedig kompenzálják.

A kormány úgy döntött a Magyar Villamos Művek (MVM) honlapjára kikerült tájékoztatása szerint, hogy szeptembertől a pár napja bejelentett követhetetlen napi elszámolási gyakorlat helyett az éves elszámolásra térnek át. Az MVM hibájából rosszul járt ügyfeleket, akik magasabb, nem rezsicsökkentett áron vásároltak áramot, azokat pedig kompenzálják – vette észre Jámbor András ellenzéki politikus, aki erre a csütörtöki Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet.

A Párbeszéd politikusa lelkesen írt arról, hogy „veletek együtt győztünk a feltöltőkártyás áramvásárlók ügyében!” Néhány napja még úgy volt, hogy követhetetlen napi elszámolási gyakorlatot kell követniük a feltöltőkártyás ügyfeleknek. 

Az MVM által bejelentett változtatás lényege, hogy a feltöltőkártyás mérővel rendelkezőknek a várhatóan szeptembertől életbe lépő új elszámolás szerint nem kell egy-egy feltöltésnél napi felhasználási limiteket számolgatni, hanem alapból „rezsicsökkentett” áron tölthetik fel a kártyát, egészen addig, amíg el nem érik az éves, kedvezményesen igénybe vehető mennyiségi határt (2 523 kWh), és majd csak azt követően kell a magasabb, „lakossági piaci árat” fizetniük. – A módosított elszámolási rendszer bevezetése szeptemberben várható – tették hozzá.

Az MVM arra is ígéretet tett, hogy „a lakossági piaci áron feltöltött mennyiségeket visszamenőlegesen kompenzálják, és erről az érintett ügyfeleket írásban fogják tájékoztatni”. Mint a szolgáltató tájékoztatásában olvasható: „a módosítás bevezetéséig javasoljuk, hogy a legkisebb szükséges mennyiséggel történjen a mérőóra feltöltése, vagy minimalizálja az augusztusi feltöltések számát. Amennyiben a mérőben lévő mennyiség elegendő, javasoljuk, hogy a következő töltéssel várjon szeptemberig.”

Az MVM arra is felhívja a figyelmet, hogy „az új elszámolási módnál előfordulhat, hogy az egy évre biztosított éves kedvezményes keretet elhasználja 2023. július 31. előtt, és onnantól a feltöltés kizárólag a magasabb áron történik”.

A fenti változtatás sokakat érint, mivel van 134 ezer olyan háztartás, ahol a villanyóra – és további 13 ezer, ahol a gázóra – feltöltőkártyával működik. Mint a hvg.hu írja, nem csak a szegényebbeknél lehet ilyen a rendszer, több lakáskiadó így próbálja megakadályozni, hogy a bérlője óriási számlákat hagyjon maga után. 

Jámbor András egyébként bejegyzése végén azt javasolja, hogy a rezsicsökkentés szigorítása által érintettek körében – vagyis nem csak a feltöltőkártyás áramvásárlók esetében – a rászorulók számára plusz támogatásokat és kedvezményeket adjon a kormány, illetve legalább a rezsidíj harmadát kitevő áfa összegét engedje el.