2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Zalaegerszeg: 12o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Vétlenül kerültek lehetetlen helyzetbe a napelemes pályázat nyertese

frisshirek.hu | 2022. november 04. - 09:14
Vétlenül kerültek lehetetlen helyzetbe a napelemes pályázat nyertese
Rengetegen jelezték csatlakozási igényüket az október 13. és 31. között szaldós elszámolású napelemes rendszerbe. Több tízezer ilyen igény, a megszokott havi mennyiség sokszorosa érkezett be ebben az utolsó időszakban. Aki önhibáján kívül (például, mert nem érkezett meg hozzá a támogatói okirat) nem tudta benyújtani az igénybejelentőjét, annak a mai szabályozás szerint ellehetetlenül a pályázata. A kormányzat várhatóan valamit lépni fog – a kérdés, hogy nem lesz-e már késő...

A Telex beszámolója szerint rengetegen jelezték csatlakozási igényüket az október 13. és 31. között szaldós elszámolású napelemes rendszerbe. Hiszen miután október 13-án a kormány bejelentette, hogy az új lakossági napelemes rendszerek nem tölthetnek majd vissza áramot a hálózatba, vagyis így nem kaphatnak cserébe olcsóbb áramot, még maradt pár nap.

A változásról szóló rendelet ugyanis csak a bejelentés után két héttel, október 27-én jelent meg, de még ebben is volt egy négynapos időkapu, hiszen szaldós elszámolású rendszer kiépítésére még október 31-ig lehetett igényt bejelenteni. Több tízezer ilyen igény, a megszokott havi mennyiség sokszorosa érkezett be ebben az utolsó időszakban.

Amint arra a lap cikkében rámutatott, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNSZ) honlapja szerint is óriási tülekedés várható a napenergia-piacon, mert 

csak két szolgáltatónál (E.ON és Opus Titász) 85 ezren adták be napelemre az igényüket az utolsó pillanatban. Van egy harmadik szolgáltató is, az állami MVM, róluk még nincsen hír.

Aki lekéste az október 31-i határidőt is, és addig nem adta be a dokumentumot, az már csak saját használatra termelhet áramot a napelemes rendszerével, visszatáplálással, szaldós rendszerben már nem csökkentheti így a villanyszámláját.

Biztosan nagyon sok időbe telik majd ennyi kérelmet feldolgozni.

Korábban két nagyobb igénybejelentési roham volt, az egyiknél 100 a másiknál 50 százalékos támogatást lehetett nyerni a napelem-telepítésre.

Amint azt a Telex megírta,

  • a „lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva”, vagyis az RRF-6.2.1-2021, 100 százalékos támogatású projektnél volt vagy 42 ezer pályázati nyertes,
  • míg az Otthonfelújítási Támogatás keretében, vagyis az 50 százalékos támogatásnál mintegy 20 ezren szerettek volna nappanelt telepíteni.

Most csak arra költhetnék el a pénzt, amire a pályázati kiírás szerint nem lehetne

A százszázalékos támogatást jelentő nagy pályázat győztesei így furcsa helyzetbe kerültek, hiszen a százszázalékos támogatás pályázati kiírása kimondta, hogy nem nyújtható támogatás a hálózatra nem termelő, azaz szigetüzemű napelemes rendszerekhez.

Vagyis, aki önhibáján kívül (például, mert nem érkezett meg hozzá a támogatói okirat) nem tudta benyújtani az igénybejelentőjét, annak a mai szabályozás szerint ellehetetlenül a pályázata. 

A lap arról is beszámolt, hogy a 2021-es pályázattal még pénzmozgás nem volt, vagyis bárki, bárhol tarthat az adminisztrációban, pénzt még nem kapott hozzá.

A változások nemcsak azoknál okozhatnak gondot, akik kizárólag napelemet telepítenének, hanem azoknál is, akik komplex pályázatokkal nyílászárócserére, vagy hőszivattyúra is igényeltek támogatást a napelem mellett.

A kiírás szerint a komplex pályázat minden egyes elemét kötelező megvalósítani, most viszont ezek közül kieshet a napelem, márpedig a jelenlegi szabályok szerint ezzel akár az egész pályázat ugorhat.

A kormánynak tehát mindenképp szabályoznia kellene az igényeket már benyújtó és az igényeket még be nem nyújtó pályázók helyzetét.

Az ugyanis nem feltétlenül, sőt a legtöbbször nem a pályázó hibája, ha nem tudta még jelezni az igényét. Például, mert nem kapott még támogatói okiratot, vagy a villanyszerelők leterheltsége miatt nem készült el a három fázis kialakítása, akkor addig nem is lehetséges az igénybejelentő benyújtása.
Viszont, ha a megvalósításhoz szükséges lépésekre már költött a pályázó, akkor pénzügyi vesztesége is keletkezhetett. 

Vélhetően rendezni fogják a kérdést

A Telex cikke szerint jó eséllyel az állam nem hagyja ennyiben a dolgot, egyrészt, mert

  • egyrészt ez tényleg igazságtalan lenne,
  • másrészt jogi kockázatot is jelentene,
  • harmadrészt politikailag sem tűnik kifizetődőnek nagyon felbőszíteni egy több tízezres kört.

Vagyis alighanem születik majd valamilyen egyedi mentesítést tartalmazó rendelet. 

Igaz, eddig a kormányzat ehelyett inkább amolyan kommunikációs hadjáratot folytat, sikerpropagandává alakították azt az üzenetet, hogy a hálózat nem tudja fogadni a tiszta energiát.

A Steiner Attila energiaügyi államtitkár is egy ilyen Facebook-posztban emlékezett meg a napenergiás helyzetről.

Az államtitkár a sikerek között említette, hogy

  • március óta több mint 123 millió euró megtakarítást jelentett a napenergia-kapacitás növekedése,
    ami mintegy 63 ezer háztartás, azaz egy Sopron nagyságú város energiaellátásának felel meg,
    az ország már most a paksi atomerőmű kapacitásának több mint 1,5-szeresét kitevő napelemes kapacitással rendelkezik,
  • a 2030-ra tervezett 6 GW-os célszámot már jóval korábban, akár néhány éven belül elérhetjük.

Kudarcos siker vagy sikeres kudarc?

Steiner Attila nem hallgatta el a betáplálási stopot, de azért azt is a fejlesztés és a szankciós szavakkal keretezte:

A kormány a szankciós energiaválság miatt ugrásszerűen megnövekedett napenergia-igények kiszolgálására elrendelte a villamosenergia-hálózat fejlesztését. Amíg ezek megvalósulnak, tehermentesíteni és stabilizálni kell a hálózatot, ezért ideiglenesen felfüggesztettük a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél. A kormány vizsgálja az energiatárolás állami támogatásának lehetőségeit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig rendszeresen ellenőrzi a hálózat állapotát, és javaslatot tesz a betáplálás felfüggesztésének megszüntetésére.

A baj csak az, hogy

a szakmai szervezetek valójában eleve nem fogadták el a tilalmat, úgy érezték, hogy a kormány feleslegesen teszi tönkre a teljes iparágat. Szerintük ugyanis nem igaz, hogy a hálózat nem bír el több visszatermelést.

Szolnoki Balázs Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke azt mondta:

Ne ezt a fűnyíró-elvet alkalmazzuk, hanem próbáljuk meg megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, ahol még a hálózat alkalmas a betáplálásra, és ezeket a területeket jelöljük meg, és itt továbbra is folytatódhasson a napelemes rendszereknek a terjedése. 

A Telex cikke szerint azonban

ez már elkésettnek tűnik, az ismert kormányzati beavatkozással ugyanis mind a nagy rohamon, mind a tiltás bevezetésén már túl vagyunk.

Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter október közepén jelentette be, hogy aki eddig nem kérelmezte a visszatáplálást, az a jövőben azt nem teheti meg, mindaddig, amíg a hálózatot nem fejlesztik erre alkalmassá. A politikus ezt azzal indokolta, hogy

PILLANATNYILAG SOKKAL TÖBB AZ IGÉNY, MINT AMENNYIT A HÁLÓZAT BE TUD FOGADNI.

Október 26-án jelent meg a „felfüggesztés” részleteiről szóló kormányrendelet. A Magyar Közlönyben napvilágot látott szabályozás szerint az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát villamosenergia-hálózatba, az azután igényt bejelentők csak saját használatra fordíthatják az áramot, amíg nem valósul meg a kormány által ígért hálózatfejlesztés.

Mint megírtuk, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség tiltakozott a hálózati visszatáplálás felfüggesztése miatt, amely a közösség szerint ellentétes a kormány eddigi törekvéseivel. A Greenpeace is bírálta a módosítást, mondván: az gyakorlatilag felszámolja hazánkban a napenergiával kapcsolatos fejlesztéseket.

Mindezek mellett a kormány a lakossági napelempályázat újabb, novemberre tervezett körét is lefújta, a kormányzati közlés szerint ez akkor történhet meg, ha Magyarország hozzájut az uniós forrásokhoz.

Néhány nappal ezelőtt már Áder János volt köztársasági elnök is kiritálta a kormányzat napelemmel kapcsolatos politikáját.

Illusztrációs fotó: Pixabay