2024.04.16., kedd - Csongor
Zalaegerszeg: 5o - 6o
Az ország 19 megyéjében

Nem várt fordulat a Tungsramnál, magyar ügyvezetőt neveztek ki a vállalat élére

Nagy Katalin | 2022. november 17. - 18:45
Nem várt fordulat a Tungsramnál, magyar ügyvezetőt neveztek ki a vállalat élére
Talán megmenthető a "menthetetlen"? Képes Kálmán személyében új ügyvezető igazgató került a csődeljárás alatt álló Tungsram Operations Kft., valamint a Tungsram-csoport több tagvállalata élére; Jörg Bauer eddigi elnök-vezérigazgató leköszön ezekről az ügyvezetői pozíciókról - tájékoztatta a Tungsram csütörtökön az MTI-t.

A vállalat közleménye szerint Képes Kálmán, az új ügyvezető igazgató hatalmas nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, a Tungsramhoz gyermekkora óta, édesapja révén is kötődik, de kiválasztásakor a szakszervezetek ajánlása is jelentős érv volt. Abban bízik, hogy hűséges beszállítóik és vevőik támogatásával, munkatársaik elkötelezettségével megoldást találnak a jövőre.

A Tungsram tavasszal még háromezer főt foglalkoztatott, november elején már csak ezer munkavállaló volt a cégnél. Hiába jelezte a cég, hogy mindent megtesz a leépítése elkerülése érdekében, kénytelenek voltak 750 embert elbocsájtani.

Az elmúlt évek alatt a kormány támogatásával, stratégiai partnerségével elindult a Tungsram átalakítása, megszülettek azok a területek, üzletágak, amelyek a jövőt biztosíthatták volna. Ezen ágazatok még mindig fennmaradhatnak, de az EXIM Bank csődegyezséget kizáró szavazatát követően sokkal nehezebb körülmények között.

A Tungsram életének most következő fázisában olyan új vezetőre volt szükség, aki teljes szívével a vállalat mellett áll, patrióta, van nemzetközi tapasztalata, és kellően elhivatott ahhoz, hogy megmentsen annyi munkahelyet, üzletágat és értéket az országnak, amennyit csak lehet

– mondta Jörg Bauer. Hozzátette, Képes Kálmán, az új ügyvezető igazgató szerinte ilyen ember, igazi újpesti, hatalmas nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel, a Tungsramhoz gyermekkora óta kötődik, hiszen ide járt óvodába, volt a cég dolgozója, és az édesapja is itt dolgozott. A szakszervezetek ajánlása is sokat nyomott a latban a kiválasztásakor.

Hozzátették, hogy az öt év letelte előtt a Covid, az energia- és nyersanyag-áremelkedés, majd az ukrajnai háború megakadályozta a terv teljes megvalósulását, végül pedig az EXIM Bank váratlan inkasszója és elzárkózása a megegyezéstől sem támogatta a folyamatot. Ez utóbbi fejlemény következményeként a Tungsram jelenleg a felszámolás kezdetét várja.

Forrás: MTI

Fotó: Genesis media