2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Zalaegerszeg: 13o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Halálának évfordulóján Kóbor Jánosra emlékezünk

Tóth Rózsa | 2022. december 06. - 07:15
Halálának évfordulóján Kóbor Jánosra emlékezünk
A Szent István Bazilikában és Bátaszéken is leróhatják tiszteletüket ma a rajongók.

Míg december 6.-a gyerekek millióinak a Télapóra történő boldog várakozást jelenti, addig 2021 óta ez a nap fekete nap az Omega rajongóinak életében. Ekkor kkor halt meg Kóbor János, a zenekar frontembere, motorja, lelke. Halálának első évfordulóján rá emlékezünk.

Kóbor János, vagy becenevén Mecky 1943. május 17-én született Budapesten. A nagyszülei, Kóbor Péter és Kóbor Péterné Kati néni a Tolna megyei Bátaszéken laktak a Sóház utca 1. szám alatt és Mecky a nyarakat húgával Kóbor Évával itt töltötte a nagyszülőknél. Bátaszéki kötődése olyan erős volt, hogy tervei között szerepelt, hogy kérvényezze azt, hogy születési helyét megváltoztassa Budapestről Bátaszékre. Ez a kívánsága sajnos nem teljesült életében.

Első együttesét a József Attila Gimnázium diákjaként alapította osztálytársaival, amelyben ritmusgitározott. A következő lépcsőfok zenei létráján a Ciklon együttes megalapítása volt, majd a Próféta zenekar következett, melynek utódjaként jött létre az Omega. A hatvanas évek második felében kezdtek saját szerzeményeket játszani, melynek többségét már Kóbor énekelte, majd 1971 után egyedüli szólóénekes volt az Omegában.

Számos elismerései között a legjelentősebbeket emeljük ki: 1970-ben a Yamaha fesztivál fődíja, 1995-ben Liszt Ferenc díj, megosztva az Omega együttes többi tagjával. 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje, 2011-ben Pro Urbe Budapestért díj megosztva az Omega együttes tagjaival. 2013-ban Kossuth díjat kapott megosztva az Omega együttes tagjaival, majd 2013-ba Budapest díszpolgára lett.

Rajongótábora óriási, halála óta még nagyobbra duzzadt. Közülük is kitűnik három omegás, Kmett Olga, Ács Mónika (aki az egykori Benczúr utcai Omega Fan Club vezetője volt) és Krizsán Gáborné Leib Judit, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy Mecky emléke véletlenül se halványuljon el. Nem lehet szó nélkül elmenni Görge Norbert mellett sem, aki a testére tetováltatta a frontember arcképét. Amikor ezt Kóbor meglátta, annyit mondott:

Te nem vagy normális, de én így imádlak!

Ők mind azon szorgoskodnak, hogy minél több eseményen róhassák le az énekeshez kötődő emberek a tiszteletüket.

A Frisshirek egyikükkel beszélgetett, aki felidézte például -

az 1994-es Omega koncertet, amelyet azóta csak “vizes buli”-ként emlegetnek a rajongók, mert annyira rossz volt az idő. Minden hullott az égből, de a banda mintha le lett volna betonozva, csak tették a dolgukat és játszották a dalaikat. Az egykori Népstadionban az egyik kör alakú kandelláberbe a villám is belecsapott, de még ez sem akasztotta meg a koncertet. Aki ott volt akkor, életreszóló élményeket őriz a szívében, például az a pár is, akik az eső ellen alufóliából készítettek maguknak csákót és az alatt csókolóztak.

Kóbor Jánosnak két felesége és gyermekei mellett volt egy másik szerelme is, a Balaton. Végakarata is az volt, hogy hamvait a tóban szórják el. Ez a kívánsága részben teljesülhetett, mert földi maradványait kettéosztották, egy részét lebomló urnában a Balatonba engedték, másik részét a Szent István Bazilika altemplomában helyezték el Budapesten. Életében Balatonakarattya Magasparton volt nyaralója, a helyhez kötődése miatt rajongói 2022. június 11-én egy hársfát ültettek itt az emlékére. Az esemény után az omegások Benkő László, az Omega billentyűsének fiának, Benkő Balázsnak az éttermében vacsoráztak, majd az Új Babylon együttes 2 órás koncertjén hallhatták az Omega legendás dalait.

Ahogy a frisshirek is beszámolt róla korábban, Kóbor János halálának 1 éves évfordulója okán az omegások egy része ma Bátaszéken a Sóház u. 1. szám alatti domborművénél emlékeznek meg az énekesről. A rajongók másik része pedig Budapesten a Szent István Bazilika altemplomában rója le tiszteletét.

Ma minden Omega rajongó egységesen feketére változtatja a Facebook profilképét, ezzel fejezve ki mély fájdalmát.

Fotók: Benkő László (kis Benkő) és Ács Mónika