2024.02.25., vasárnap - Géza
Zalaegerszeg: 9o - 9o
Az ország 19 megyéjében

Honvédelmi szakmai megbeszélést tartottak Vigh László birtokán, Felsőrajkon

Kovács Tamara | 2023. február 06. - 13:34
Honvédelmi szakmai megbeszélést tartottak Vigh László birtokán, Felsőrajkon

Szakmai megbeszélés céljából, Vigh László, országgyűlési képviselő felsőrajki birtokára látogatott a honvédelem terén elismert szaktekintély Magyar Ferenc mk. ezredes és Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatójának megbízásából.

Magyar Ferenc 2010-ben úgy fogalmazott a háborúművészete.hu-nak, hogy: "már régóta célkitűzés, hogy a fiatalok honvédelemre nevelését kormányhatározattal kell kötelezővé tenni – ezért alakult hát az a projekt is, mely az alap, közép és felsőoktatásra összpontosít." A frisshirek.hu úgy tudja az ezredes tudományos munkája a védelmi szférában - a műszaki tudományok és a hadtudomány kérdéseiben jeleskedett.

Palkovics professzor N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt megbízását élvezte. A frisshirek.hu információja szerint a Honvédelmi Minisztérium portfóliójába került a HungaroControl és az Aeroplex tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt., amelynek vezetését Palkovics László vette át, havi bruttó ötmilliós bérért.

Palkovics vezetésével nemcsak a zalaegerszegi tesztpályát vonják be a "hadiparba", hanem a Rheinmetall Hungary Munitions és az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. több harci eszközhöz készít majd korszerű lőszereket, Várpalotán is, a tankokat pedig Zalaegerszegen gyártják.

Akinek nem lesz ereje, annak nem lesz igaza sem. Akinek nem lesz hite, annak nem lesz miért küzdenie..."  „Van magyar nemzeti érdek", amely szerint Magyarország maradjon ki a háborúból, és így a választáson az emberek választottak háború és béke között is, s a békét választották

- idézte Orbán Viktor, miniszterelnököt Vigh László közösségi oldalán.

Pár hete a frisshirek.hu már írt arról. hogy: a honvédelmi stratégia fejlesztéséről tárgyalt Vigh László Zalaegerszegen. Akkor megemlítettük, hogy hamarosan indul a Rheinmetall gyár termelése a megyeszékhelyen.

A Hiúz teljes sebességű, vagyis az FRP gyártása 2023 júliusában indul el, ám a Lynnx zalaegerszegi központjába a szakképzett munkaerő toborzása és a gyártáshoz, tesztekhez szükséges technikai felszerelések szállítása és beüzemelése már javában zajlik, sőt mondhatjuk, lezajlott. A Rheinmetall magyar kollégái már Németországban dolgoznak az új Lynxen, értékes tudásra és készségekre tesznek szert, amelyek elősegítik a technológia átadását a zalaegerszegi sorozatgyártáshoz. 

Felmerült a kérdés, hogy  a ZalaZone a jövőben milyen szerepet játszik a harci és egyéb járművek tesztelésében, ha a honvédelmi workshop meeting helyszíne éppen Zalaegerszeg volt?

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos akkor azt írta a Facebook-oldalán: 

"Tárgyalás. Egyeztetés. Munkamegbeszélés. A pénteki nap folyamán a honvédelmi stratégia fejlesztését szorgalmazó workshopon vettünk részt a járműipari tesztpályán."

A 24. hu írt arról. hogy Palkovics Lászlóra bízott N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs védelmi holding hatalmasra duzzadt, egymás után apportálták bele a cégeket, a Rábán kívül mindnek a 100 százalékát:

  • Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (6,6 milliárd forint),
  • HDT Védelmi Ipari Kft (13,7 milliárd forint),
  • Heros Zrt. (7,1 milliárd forint),
  • HM ArmCom Kommunikációtechniaki Zrt. (1,8 milliárd forint),
  • HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. (29,1 milliárd forint),
  • HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. (3,7 milliárd forint),
  • HungaroControl Zrt. (40 milliárd forint),
  • NLP Nemzeti Légiipari Projekt Kft. (6,4 milliárd forint),
  • STU Repülés-technológiai Felületkezelő Kft. (4,2 milliárd forint),
  • ZalaZONE Ipari Park Zrt. (40,4 milliárd forint)
  • Rába Járműipari Holding Nyrt. (9,7 milliárd forint).

Fotó: Vigh László Facebook-oldala