Orbán Viktor szerint menet közben nem cserélünk lovat

Egyedüli jelöltként ismét Orbán Viktort választották a Fidesz elnökévé.
Mivel egyedüli jelölt volt, nem okozott meglepetést, hogy Orbán Viktort választották újfent a Fidesz elnökévé a párt 30. tisztújító kongresszusán, közölte a 24.hu.
A politikus 1993 és 2000 között, illetve 2003 óta vezeti a pártot.
Orbán Viktor beszédében kifejtette, megtisztelő Európa legsikeresebb politikai alakulatát, a Fideszt vezetni, és köszöni a bizalmat.
Nem veszett ki belőlem az alázat, de sejtettem, hogy így lesz, menet közben nem cserélünk lovat
– fogalmazott a politikus, akiben még van szufla.
Továbbra is a legjobb korban vagyok, 2025-ben is a legjobb korban és a legjobb karban leszek
– jelentette ki.
Soros Györgyöt főmachernek, bábmesternek nevezte, aki felett 2022-ben is győzelmet arattak.
Kötésig állnánk egy háborúban, a honvédség és fegyverei Ukrajnában lennének, ha a baloldal nyert volna, mert erre szerződtek le.Szerinte a baloldali politikusok pénzért büntetlenül áruljak a hazát, de ezt meg kell változtatni, elvárja a képviselőktől, hogy törvényt módosítsanak, az alkotmányig bezárólag.
Világos célok mentén dolgoztak, és ezeket el is érték, kivédték Brüsszel kiéheztetési kísérleteit, megvédték a rezsicsökkentést, a munkahelyeket, a családokat, a nyugdíjak értékét is, miközben az inflációt 10 százalék alá szorították és határon túliak ügyét is képviselték.
Ép bőrrel átvertük magunkat az aknamezőn
mondta, és szerinte a gazdaság is új lendülettel fog növekedési pályára állni.
Magyarország ellenáll, minden erővel megvédi magát
– közölte.
Szerinte ellent kell állni Brüsszelnek, a migrációnak, a genderőrületnek, a háborúpártiságnak, Ukrajna idő előtti uniós csatlakozásának, a zöld ideológiáknak, a szuverenitást leépítő kísérleteknek.
Meggyőződésem, hogy Brüsszelben tönkreteszik Európát
– jelentette ki, és ezt meg akarja akadályozni. „Ha így megy tovább az unió egyszerűen szétcsúszik”.
Az öregedés miatt elgyengülő testhez hasonlította az EU-t, amely hozzászokik gyengeségeihez. Eltűnőben a közrend Európában, gazdasága veszít globális jelentőségéből.
Nem akarjuk, hogy Európa skanzen vagy rezervátum legyen, aminek múltja van, de jövője nincs
– fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, van egy ellenterve, ellenmodellje, a magyar modell.
A franciák, az olaszok, a németek a fél életüket odaadnák, ha nem lennének náluk migránsok, nálunk pedig ez a helyzet, Magyarország a biztonság és jólét hazája – vélekedett a kormányfő.
Zöld energia igen, zöld ideológia nem
– váltott témát Orbán Viktor, közölve, nem hisz a színes mesékben, egyszerűen tiszta, egészséges és természetes világot akar a teremtés rendje szerint. Szerinte zöld energiát kell termelni és el kell tudni tárolni, ezzel lehet a világtechnológiai élmezőnybe kerülni.
Magyarország benevezett ebbe a versenybe
– mondta, hozzátéve, a nukleáris energia is zöld, Paks 2 üzembe helyezésével pedig 52 százalék nukleáris, 39 százalék megújuló energia, főleg napenergia lesz az energiamixben.
Hajrá Lantos Csaba
– üzent az energiaügyi miniszternek, akinek feladata, hogy az energiatárolási kapacitás drasztikus bővítése.
Szerinte óriási lehetőség előtt áll az ország,
nagypályán játszunk a legnagyobb vetélytársak ellen
– mondta a politikus, aki szerint nagy magánberuházásokra van szükség ehhez.
Van egy nagy bökkenő azonban, ez pedig, hogy csak tízmilliós a belső piacunk, ami nem elegendő a gyors technológiai fejlődéshez
– jelentette ki, amit egy külpolitikai bravúrral készülnek orvosolni, „gógyival és vagánysággal”. Azok számát kell növelni, akik érdekeltek Magyarország sikerében, ezért a legmodernebb keleti és nyugati technológiák találkozóhelyévé teszik az országot.
Erősek, gazdagok és zöldek leszünk
– mondta Orbán.
Addig azonban kemény csaták várnak a kormányra Brüsszelben a költségvetés, az elhibázott ukrán-politika, a migráció miatt. Úgy tervezi, hogy a bevetés után nem ők, hanem az ellenség marad a földön, a túlerővel szemben fegyelmezettség és precizitás kell.
• Az első akció a nemzeti konzultáció lesz, ami a csövön kifér.
• Az európai választáson ezután áttörést kell elérni,
• a harmadik akció az önkormányzati választás lesz, a választókerületi vezetők irányításával.
Hajrá Kubatov Gábor
– üzent a pártelnök, aki szerint mindkét választás meg kell nyerniük.
Mindenki csatár, védekezzen az ellenfél
– zárta beszédét.