2024.04.14., vasárnap - Tibor
Zalaegerszeg: 24o - 25o
Az ország 19 megyéjében

175 éve vívták a magyar szabadságharc egyetlen kétnapos ütközetét

Wolfy | 2024. február 26. - 11:00
175 éve vívták a magyar szabadságharc egyetlen kétnapos ütközetét

Ez volt a kápolnai csata.

Az osztrák császári seregek 1848 végén döntőnek szánt támadást indítottak a magyar „lázadás” leverésére, a fővezér Alfred zu Windisch-Grätz herceg úgy vélte, Pest-Buda elfoglalásával véget vethet az ellenállásnak. Az Országos Honvédelmi Bizottmány feladta a fővárost, Debrecenbe tette át székhelyét, és úgy döntött, hogy a magyar erőket a Tisza természetes védvonala mögött összpontosítja. A honvédsereg egy része a legrövidebb úton, Szolnok és a Közép-Tisza felé vonult vissza, a Görgei Artúr vezette feldunai hadtest pedig a Duna bal partján észak felé indult. A sereg kettéválása miatt Windisch-Grätz két hétig nem indította meg a Debrecen elleni támadást, így sikerült a magyar védelmet megszilárdítani.

Görgei zseniális felvidéki hadjáratával kicsúszott üldözőinek gyűrűjéből, és csatlakozott a honvéd fősereghez, amelynek vezérévé 1849. január 21-én a lengyel Dembinszky Henriket nevezték ki. A mogorva és titkolózó lengyel, aki hírnevét visszavonuló hadműveletben szerezte és győztes csatát sosem vívott, rendkívül népszerűtlen volt a magyar tiszti karban, gyors egymásutánban Perczel Mórral, Klapka Györggyel és Görgeivel is összeveszett, a haditervet helyismeret nélkül kezdte kidolgozni.

Windisch-Grätz február közepén indult el seregével, de erői egy részét hátra kellett hagynia a főváros védelmére, utánpótlásvonalai pedig egyre hosszabbra nyúltak. Dembinszky az összevont sereggel akart lecsapni az osztrákokra, így a Tiszán átkelve indult Eger felé. Windisch-Grätz azonban a vártnál előbb érte el a Tarna völgyét, ahol a két hadsereg összetalálkozott.

Így a csatára Kápolnánál mindkét fővezér számára váratlanul került sor, ezért is tartott két napon át 1849. február 26-27-én.

A nagyobb meglepetés Dembinszkyt érte, aki csapatait még nem tudta összevonni, a főparancsnoksága alatt álló három hadtest kilenc hadosztályából (mintegy 35 ezer ember) mindössze négy állt a Tarna vonalán, 17 ezer katonával, a többi még jóval hátrébb, fél-egynapi járásra volt. Ráadásul a hadtestparancsnokok nem tartózkodtak csapataiknál, és mire a hadállás központját képező Kápolnára érkeztek, már kialakult helyzettel szembesültek. A Kálnál harcoló Szekulits István vezette hadosztály és a Kápolnánál küzdő Máriássy-hadosztály tartani tudta hadállásait, de a Poeltenberg-hadosztály Aldebrőt feladva kénytelen volt Kerecsend felé visszavonulni.

Dembinszky csak késve, a csata első napjának estéjén adta ki a parancsot a hátrébb lévő hadosztályok előre vonására, s másnap reggelre csak Aulich Lajos hadosztálya érkezett meg. A jobbszárnyat vezető Klapka elmulasztotta a siroki szoros lezárását, így Franz Schlick altábornagy addig elszigetelt hadteste az oldalába került. A háromszoros túlerőben lévő császáriak kiszorították Verpelétről, a jobbszárny parancsnokságát átvevő Görgei ezért visszavonulásra kényszerült.

A magyar állás kulcsát képező Kápolna ellen egy császári gyalogosdandár indult rohamra, hogy kettészakítsa az arcvonalat, és a magyar ütegek tüze ellenére áttört a Tarna hídján. Kiverésükre Dembinszky több ellentámadást rendelt el, ám azok nem jártak sikerrel, végül ő maga állt az olasz legénységű 16. Zanini gyalogezred 2. zászlóaljának élére. Sikerült is behatolnia a faluba, de a házakból érkező golyózáporban a roham elakadt, a fővezér is könnyebben megsebesült, s csak kis híján kerülte el a fogságba esést.

Kápolna végleg a császáriak birtokába került, ezért Dembinszky elrendelte a bekerítéstől fenyegetett sereg számára a visszavonulást. A magyar sereg rendezetten hátrált, morálja töretlen maradt. A csata másnapján, február 28-án könnyedén verték vissza az üldözőket Mezőkövesdnél, de az ellentámadást az óvatoskodó Dembinszky nem engedélyezte, a sereget visszavonta a Tisza bal partjára.

A csatatér a győzelmi lázban égő Windisch-Grätz birtokába került, aki túlzó diadaljelentésében azt írta az Olmützbe menekült udvarnak:

A lázadó csordákat... szétvertem, néhány napon belül Debrecenben leszek.

A fiatal I. Ferenc József császár abban a hitben, hogy ezzel letörték a magyar ellenállást, március 4-én kibocsátotta az olmützi (oktrojált) alkotmányt, amely a „szabad, önálló, oszthatatlan és felbonthatatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchia” koronatartományának nyilvánította az önálló királyságként megszüntetett Magyarországot, és lényegében visszavonta az áprilisi törvényeket.

A honvédsereg eközben megkezdte a felkészülést a – később dicsőségesnek nevezett – tavaszi hadjáratra. A március 3-i tiszafüredi haditanácson a társai nevében is beszélő Görgei alkalmatlannak minősítette Dembinszkyt a fővezérségre, és elmozdítását követelte. Ez zendülésnek számított, de mivel a javaslatot minden főtiszt támogatta, a Honvédelmi Bizottmányt képviselő Szemere Bertalan felfüggesztette a lengyel tábornokot, helyére ideiglenesen Görgeit nevezte ki. Másnap a táborba érkező Kossuth jóváhagyta Dembinszky leváltását, s március 8-án Vetter Antalt tette meg fővezérnek.

Fotó: A kápolnai csata Than Mór festményén